A népművészeti kincsei mellett hangulatos fürdőjéről is közismert a Matyóföld szíveként is emlegetett Mezőkövesd. A matyó népművészeti elemek színpompás világa elvarázsolja az ide látogató turistákat. A helyi – szintén nagy népszerűségnek örvendő – fürdő pedig gyógyító erejével járul hozzá a tökéletes kikapcsolódáshoz.
A Zsóry fürdő egész évben a gyógyulni vágyók rendelkezésére áll. A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő élményelemei a fiatalabb korosztály szórakozását biztosítják. A gyógymedencék és a gyógyászati kezelések, szolgáltatások pedig az idősebbek, betegek felüdülését és gyógyulását segítik elő.
Mezőkövesd-Zsórifürdő településrész – a fürdőkomplexum gyógyvizén túl – nemrég elnyerte a gyógyhely minősítést is. Ez a megtisztelő cím azt jelenti, hogy az üdülőterület klímájával, tiszta levegőjével, valamint nyugodt és békés környezetével ideális helyszínt biztosít a gyógyulni, pihenni vágyók számára.
A Zsóry Gyógy- és Strandfürdőt, valamint magát Mezőkövesdet is érdemes mindenképpen felkeresni. A város az év minden szakában tartogat látnivalókat az ide érkezők számára. Színes programok, kulturális és népművészeti látványosságok mellett a SZÉP kártya elfogadóhelyek széleskörű szolgáltatásai is a vendégek rendelkezésére állnak. Érdemes hosszabb időt eltölteni Mezőkövesden, mert az egész család számára remek lehetőségeket kínál a kikapcsolódásra.
Fedezze fel Ön is Mezőkövesd gyógyító erejét, válasszon a SZÉP-Kártya elfogadóhelyek szállásajánlatai közül, és váltson belépőt bármelyik alszámla (szállás, szabadidő-rekreáció, vendéglátás) keretéből a Zsóry fürdőbe.
Tudta, hogy a Zsóry Fürdő gyógyhely lett? Ha nem, olvassa el írásunkat.